Egyházunk óriási kihívásokkal néz most szembe – Interjú Paszternák Tamás váci pasztorális helynökkel

Paszternák Tamás atya, a Váci Egyházmegye pasztorális helynöke munkatársaival azon dolgozik, hogy az Egyházban és működésében egyre inkább szükségessé váló megújulás minél hamarabb kibontakozhasson. A helynökség vezetőjét munkájáról, a tervezett és megkezdett változtatásokról és személyes motivációiról kérdezte Fekete Ágnes, az egyházmegye kommunikációs munkatársa.

– 2021 novemberében alakult meg a pasztorális helynökség. Hogyan fogalmazná meg munkájának lényegét?–  A pasztorális helynökség mondhatni új „műfaj”; ötven évvel ezelőtt még nem volt szükség pasztorális helynökökre, akkoriban valószínűleg a legtöbb dolog haladt a maga útján. Időközben azonban sok új kihívás jelentkezett, a II. Vatikáni Zsinat óta pedig a lelkipásztorkodás tekintetében is új szempontokat fogalmaztak meg, melyek folyamatos gondolkodást, tervezést és koordinációt igényelnek. Különböző szakpasztorációk jöttek létre, azonban ezek irányítására a püspököknek szerteágazó feladataik mellett már nem lenne kapacitásuk.

A pasztorális helynök tulajdonképpen a pasztorális ügyek püspöki helynöke, tehát a püspököt képviselem, az ő nevében szervezem és kordinálom az egyházmegye lelkipásztori életét, így például a szakpasztorációkat, továbbképzéseket.

A helynökségre pedig azért van szükség, mert egy ember egyedül nem tudná megoldani a felmerülő kérdéseket, így három kolléga segíti a munkám.– Milyen feladatokat lát el a pasztorális helynökség?– Jelenleg egyik legfontosabb kezdeményezésünk, hogy öt plébániát missziósplébánia központtá szeretnénk átalakítani. A missziós plébániákon a plébánost egy munkatársi csapat veszi körül, akik a környező településeken jelen vannak és segítenek megszervezni a lelkipásztorkodást. Ez egy nagyon fontos feladat, hiszen egyre kevesebb a pap, ezzel a módszerrel pedig igyekszünk áthidalni az egyre növekvő hiányt. Mivel egy nemrégiben elindult folyamatról van szó, konkrét segítségre van szüksége a plébánosoknak és a munkatársaknak, s a közvetlen kollégáim ebben is a segítségemre vannak; rendszeresen látogatják a missziós plébániákat, képviselik azt, hogy mi az irány, merre kell haladni. Ezenfelül a fejlesztésben, tervezésben egy-egy szakember, az Egyházi Fejlesztők munkatársai is támogatnak bennünket. Léteznek papi párbeszéd csoportok, ezek szervezését, koordinálását sem egyedül kell elvégeznem. De a felsoroltakon túl más jellegű tevékenységet is végzünk; pap hiányában sok akolitus és diakónus tart igeliturgiát, a szertartáskönyv azonban elavult, nem a mi helyzetünkre írták, így aktuálisan az egyik nagyobb feladatunk, hogy egy naprakész szertartáskönyvet összeállítsunk. Az egyházmegyében több mint húsz szakpasztorációs területtel vagyunk kapcsolatban, amelyeknek munkáját nemcsak kísérjük, de igyekszünk össze is hangolni.– Miért tartja fontosnak, hogy az egyházmegye különböző területeinek munkatársai összedolgozzanak?– Képzeljük el, hogy egy szervezeten belül különböző területek, eltérő feladatok vannak, de a vezetők épp, hogy csak hallottak egymásról, arról viszont, hogy ki mit csinál, egyáltalán nem tudnak. Optimális helyzet ezzel szemben az, ha tisztában vannak a vezetők társaik tevekénységével, ismerik egymást és biztosítva van számukra a találkozási felület, hiszen így sokkal könnyebben jön létre köztük az együttműködés, és a későbbiekben tanulhatnak egymástól. A találkozási felület megteremtéséért és az egy irányba haladás érdekében hoztuk létre tavaly a Pasztorális Referensek Tanácsát (PART), melynek tagjai papok, szerzetesek és világiak, akik szakterületek, szakpasztorációk munkájában vesznek részt, többek között a család-, ifjúság- vagy cigánypasztorációban, a hitoktatásban vagy a Karitászban. Az első év az ismerkedésről szólt, az egymásra hangolódásról.

Fontos számunkra, hogy a felelősök ne azt érezzék, hogy magukra vannak hagyva, hanem rendszeres találkozók kereteiben is tapasztalják meg a támogatásunk és iránymutatásunk.

Arra kértük a referenseket, fogalmazzák meg a 2023-as évre szóló pasztorális terveiket; mi a céljuk, mit akarnak elérni, és ezekkel hozzák összhangba a költségvetésüket. Mindenképp eredmény, hogy minden szakpasztoráció adott le tervet, ami korábban nem volt feltétel. A tervezés módjában, az irány meghatározásában még úgy látom, van fejlődési lehetőség.Öröm, hogy Marton Zsolt püspöknek határozott koncepciói vannak arra vonatkozóan, milyen irányba szeretné vezetni az egyházmegye életét. A legutóbbi referensekkel való találkozón bemutatásra került egy hároméves projekt, az „imakatekézis”, melynek hosszú távú célja az egyházmegye lelki megújulásának támogatása, ehhez pedig hozzátartozik a hívek lelki formálása. Pasztorális helynökként feladatom, hogy a papokkal, a szakpasztorációk felelőseivel megismertessem ezt a folyamatot, hogy ők is elkötelezett motorjai legyenek a megújulásnak. A megtérés nemcsak egyszerűen témája, hanem célja is a katekézisnek. Létfontosságú, hogy az irány egyértelműen ki legyen fejezve, ellenkező esetben a vezetők nem feltétlen találnák szükségesnek, hogy foglalkozzanak egy adott témával.– Említene néhány gyümölcsöt, amelyek a szakpasztorációk közös munkájából születtek?– A tavalyi évben a PontNeked programon, az Ifjúsági Lelkészség egy rendezvényén erősen jelen volt a ministráns bizottság, a közös gyümölcs egy nagyszabású találkozó lett, 1100 fiatal részvételével, mely az evangelizációnak is szép alkalma volt. Másik példa, hogy az idei Ifjúsági Világtalálkozón egyházmegyénket egy több helyről összegyűjtött csapat fogja képviselni. Érkeznek fiatalok az Ifjúsági Lelkészségen keresztül, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága által, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola részéről. A közös csapat megszervezése is együttműködés eredménye.– Az egyházmegyében elindult egy kezdeményezés a papi hivatások megőrzésének érdekében. Hogyan épül fel ez az egyedülálló projekt?– Azt vettük észre, hogy nagyon sok pap akadt meg a hivatásában, és ez a megakadás gyakran krízishez vezet, ami után sajnos nem feltétlen gyógyulás történik, hanem elhagyják a hivatást. Nagyon szomorú, hogy az utóbbi időben több fiatal paptestvér is elhagyta a papi pályát, és azt látjuk, hogy ennek hátterében gyakran a magukra hagyottság, a rossz közérzet, a rossz lelkiállapot áll. Szeretnénk tudatosan cselekedni, hogy ne csupán a krízisben levőket mentsük meg, hanem a papok általános jóllétéért dolgozzunk, preventív módon. És látjuk, hogy van mit tenni;

az őszi rekollekciónkon Járay Márton református lelkész és lelkigondozó előadásán vettünk részt, aki egy kutatás eredményeire hivatkozva mondta, hogy a papok és lelkészek általános mentális egészsége rosszabb az átlagnál. Döbbenetes volt ezt hallani.

Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy jó lenne valamit tenni a javulás érdekében, elkezdtük tehát összeszedni, milyen működő gyakorlataink vannak jelenleg.Tóth András spirituális atyával már hét éve együtt dolgozunk; ő rendszeresen látogatja a paptestvéreket, és lelki beszélgetést folytat velük. Az elmagányosodás ellen léteznek a már korábban említett papi párbeszéd csoportok, melyeknek lényege, hogy közösségekbe szerveződve összejárnak beszélgetni a papok. Emellett a tavalyi évtől kezdve rekreációs keretet biztosítunk a paptestvérek számára, így igénybe vehetnek az egyházmegye által finanszírozott továbbképzést, lelki kísérést, ez jelentheti szakember, azaz lelkigondozó, pszichológus, szupervizor segítségét is. De az összeget arra szánják, amire úgy érzik, szükségük van, így volt, aki nyaralni ment, volt, aki szobabiciklit vett.

A papi hivatások megőrzéséhez szeretnénk további újításokat behozni; szeretnék egy év alatt minden pappal találkozni, amikor lehetőséget kaphatnak igényeik, nehézségeik, küzdelmeik kifejezésére.

Nem csak egyéni szinten szeretnék segítséget nyújtani, hanem amennyiben megmutatkozik valamilyen általánosabb jelenség, tendencia, akkor arra együttesen kívánunk megoldást nyújtani. Szeretnénk a papi szenátust megújítani. Ez egy fontos testület, melynek tagjait az adott kerületi papság választja saját soraiból, aki az ő gondolataikat, terveiket, meglátásukat viszi a püspök elé. Idén ősszel lesz újra szenátusi választás, és az új testületet szeretnénk majd megkérni, hogy a papi jóllét kérdésében alkossanak egyfajta támogató védőhálót.Érzékelhető papjaink közt egy olyan félreértés, hogy ha egy probléma kiderül, az számonkérést vagy feddést hoz magával. Pedig valójában arról lenne szó, hogy a püspök szeretne minden papnak és diakónusnak az atyja lenni, és hogyha valakinek az életvitelében adódnak nehézségek vagy elakadások, akkor azt nem bűnnek vagy rossz cselekedetnek tekinti, hanem úgy szeretne arra a személyre nézni, mint akinek gyógyításra, támogatásra van szüksége. Ha valaki alkoholproblémákkal küzd, akkor valójában egy lelki bajjal küzdő emberről van szó, és azon kell gondolkoznunk, hogy lehet ebből kimenteni. Szemléletváltásra és bizalomépítésre van szükség, hogy mindenki megértse; a püspök és az egyházmegye segíteni akar. Marton Zsolt püspök azon gondolkodik, mit lehetne tenni azokért, akik kifáradtak, kiégtek, hogy újra legyen erejük, újra egészségesek legyenek, képesek legyenek a feladatukat örömmel és jó szívvel ellátni. 

Forrás: Váci Egyházmegye
Fotó: Lambert Attila (archív)
Magyar Kurír